Pastel Suit Pants With White Top And Heels

IMG_0064

Ha hirtelen bekövetkezne az apokalipszis, és azon nyomban össze kellene kapkodnom pár ruhadarabot, jelenleg az öltönynadrágjaimért nyúlnék először. Én, aki nem is olyan régiben még a farmernadrágon kívül nem is ismert mást. 

IMG_0038

Eme bejegyzéssel bemutatnám nektek a gardróbom legújabb ékkövét, ezt a pasztell verziót. Lehet sokatoknak olyan hatást fog kelteni mintha addig mostam volna az erős lilát mígnem ezt a színt el nem érem, de momentán oda és vissza vagyok a pasztell világért. Nekem bejön. 

IMG_0151

Erre a darabra a H&M honlapjának leárazott részlegén bukkantam rá, négy azaz négyezer forintért. Annyi volt valójában a probléma ami miatt két körös rendelés lett belőle, hogy a H&M-ből még nem rendeltem öltönynackót, innen nem volt tapasztalatom a nadrágot területét illetően így nagyobb méretre kellett cserélnem, hogy azt a bizonyos ‘oversized’ hatást el tudjam érni vele. A napokban láttam, hogy van belőle készleten úgyhogy be is linkelem: IDE kattintva megtaláljátok. 

IMG_9945

És, hogy ne okozzak semmiféle meglepetést az egyik aktuális kedvenc topommal, illetve a már jól ismert fehér magassarkúmmal párosítottam. 

IMG_9953

Top, trousers – H&M

Heels – Mango