All White With Beige Trench Coat

img_0046

Remélem felkészültetek a fehér, beige és krém árnyalat áradatra! Mert az elkövetkező időszakban rengeteget fogjátok látni rajtam. Azt már tudjátok, ha felsőről van szó előszeretettel vásárolok belőlük fehéret. Ám a nadrág az más téma. 

img_9795

Ugyanis a nyáron beruháztam egy hőn áhított darabra. Emlékeztek még rá? Ide kattintva megtaláljátok

Elég nagyot kellett csalódnom benne, az anyag minősége ramaty volt. A második mosás után megkeményedett pedig az előírtak szerint volt mosva, (!!!!!!) és emiatt a színe sem volt már a régi. Na mindegy, ekkor megfogadtam fehér nadrágot soha többet. Ugyebár soha ne mondd, hogy soha!? 

img_9784

Ahogy telt múlt az idő, egyre inkább kezdtem beleszeretni az öltönynadrágokba. Az első belőlük egy fekete volt, amit szintén láthattatok nem is olyan rég bejegyzés formájában, ám kiszerettem volna próbálni valami jóval vagányabb színt (mármint magamhoz képest). Böngészgettem, a legjobb felhozatalt talán a Mango oldalán találtam. A keresgélések közepette már meg-meg fogalmazódott bennem, hogy fehér vagy netán valami krém szín lenne a tökéletes (adjunk neki még egy lehetőséget, és ez amúgy is más anyag talán szerencsém lesz), de sehol sem találtam. Vagy a méretemben nem volt már, vagy a fazon nem volt az igazi. Amikor már majdnem feladtam, leltem rá egy lilás-kékes darabra. Mondjuk a színe elég menő volt, de a fazon nem volt 100%-ig az amit szerettem volna, de megrendeltem. És akkor jött a csavar, ugyanis pár napra rá rátaláltam a tökéletesre. A rendelést visszavonni nem lehetett, de a futár nagyon kedvesen, bájosan visszairányította a feladóhoz a csomagot, én pedig türelmetlenül vártam a következőre, ami már a számomra megfelelő nadrágot rejtette. (A képeken láthatót)

img_9920

Első körben egy fehér V kivágású pulóvert választottam hozzá, valamint a cowboy csizmám, a beige kabátom és egy nagyobb táskát csaptam a hónom alá szintén krém színben. 

img_0258-2

Sweatshirt – C&A

Trousers – Mango

Cowboy boots – Zara

Trench coat – H&M

Bag – Mango