Minden évben amikor bekopog a tavasz elhatározom, hogy kiszelektálom a ruhatáramat. Igen, sok van ami tény és való egyszer ha volt rajtam de mindhez kötődik valami kis sztori ami miatt a lelkemhez nőtt és nehéz lenne megválnom tőle. Az év eleji fogadalom tétel után már sikerült egyszer eljutnom odáig, hogy bezsákoltam és könnyes búcsút vettem pár darabtól, így egy kis helyet adtam az újnak, a tavasznak és a megújúlásnak, de persze egy kettőnek még így is sikerült visszavándorolni a szekrénybe mindezek után is. De hát ez van, nincs mit tenni. Legközelebb majd a garázstól távolabbi pontot keresek.
Minden szezonban van valami amit kifejezetten favorizálok. Most télen így voltam a piros színnel. Csizma, bakancs, táska, felsők és a végére még a telefon tokom is az lett. Nem is volt nap, hogy ne lett volna rajtam valami ami piros. Elég unalmas lehetett kívülről. De most előttünk az új évszak, új kedvencekkel.
Tavaly tavasszal szereztem be és szerettem bele az első ilyen belebújós tutyimba. Premium quality-s, eszméletlen jó áron sikerült hozzá jutnom hát ez az évezred befektetése. Gondoltam. Hatalmas veszteség lett volna kihagyni. Megvettem. Senki nem akarta elhinni, hogy azt bizony letaposott sarokkal kell hordani. Hetekig magyaráztam apukámnak, képekkel alátámasztva mire elhitte. Teljesen beleszerettem. Csakhogy egyik nap hoztam a formámat. Na most nekiállok és kitisztítom aztán mehet is benne a bejegyzés készítés. Olyan szépen kisikáltam körömkefével belőle a foltokat, és még idő előtt kijelentettem szebb lett mint új korában volt. Kitettem száradni. Amikor másnap megláttam egy kisebb szívrohamon estem át. Azt az információt az elején kihagytam az anyagról, hogy hasított bőr cipőről beszélek. Hát igen. Könnyes búcsút vettem tőle. A nyár alatt próbáltam keresni valami hasonlót, de persze nem találtam semmi hozzá foghatót. Szóval a nyarat “mules” mentesen töltöttem. Amit a képeken láttok, na ő az én hamupipőkés üvegcipellőm. November közepén találtam rá. Azóta várom az időt, hogy kegyes legyen és hordhassam.
